Pécs: Ifjú művészeket támogat 6. éve a Fundamenta-AMADEUS Hallgatói Ösztöndíj

Az AMADEUS Művészeti Alapítvány és a Fundamenta immáron hatodik alkalommal adta át a Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Karán a hallgatói között meghirdetett Fundamenta-AMADEUS Alkotói és Kisalkotói, illetve a Grafikai Ösztöndíjat. Idén is a Széchenyi téren lévő Nádor Galéria adott otthont a zsűrizésnek és a díjátadó eseménynek.

Az ösztöndíjat minden év márciusában hirdeti meg az AMADEUS Művészeti Alapítvány a Pécsi Tudományegyetemmel és a Fundamenta-val való együttműködésnek köszönhetően az intézményben tanuló másod-, harmad- és negyedéves festő, illetve szobrász hallgatók részére.

Az egyetem és a művészeti újságírók képviselőiből álló rangos zsűrit az idén a következő szakemberek képviselték: Ádám Zoltán Munkácsy-díjas festőművész, adjunktus, Tóth Zsuzsa szobrászművész, Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum Képző- és Iparművészeti Osztályának vezetője, főmuzeológus, Romváry Ferenc művészettörténész, az alapítvány részéről dr. Balogh Péter kuratóriumi elnök, és nem utolsó sorban a Fundamenta részéről Morafcsik László vezérigazgató-helyettes.

2019-ben a zsűri Kövics Milán II. éves szobrász hallgatónak és Rónai Viktor II. éves festő hallgatónak ítélte oda a Fundamenta-AMADEUS Hallgatói Ösztöndíjat. A fiatal művészek a következő tanévben havi 80 ezer forintos támogatásban részesülnek.

Az ösztöndíj program keretében 3 darab egyszeri Kisalkotói Díj is gazdára talált, amelyre az ötödéves hallgatók is pályázhattak. Az idei évben Friesz Bernadett, Gaál Alexandra és Gregóczki Réka festő szakos hallgatók vehették át a 250 000 forinttal járó díjat. Juhász Gergely szobrász hallgató pedig az Amadeus Művészeti Alapítvány 250 000 forinttal járó díját kapta meg.

Az este folyamán kihirdették a Grafikai ösztöndíj nyertesét is, amelyet minden évben az aktuális ösztöndíjról szóló kiállítás plakáttervére ír ki az alapítvány. Idén Róka Kitti II. éves hallgató részesült a 100.000 forintos jutalomban.

Az AMADEUS Művészeti Alapítvány a legnagyobb hazai művészeti alapítványként a hallgatói ösztöndíjakkal teljesíti azt a célkitűzését, hogy a fiatal művésztehetségeket felkarolja. A diákok a támogatással motivációt, inspirációt kapnak arra, hogy a művészetek terén még kiemelkedőbb munkát végezzenek. Két évtizednyi munkával, az eredeti célok megtartásával, a támogatók kitartó jelenlétével és szakmai programokkal járul hozzá a magyar képzőművészet hazai és nemzetközi fejlődéséhez és elismeréséhez.

Vissza a cikkekhez