Magasan a lakásárak? Így lehet a gyereknek önálló lakása

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint korábban soha nem feltételezett magasságokba kerültek a lakásárak: ma egy használt lakás „átlag” ára 16 millió, egy új lakásé több mint 27 millió forint. Ennek ellenére sem kell lemondanunk arról, hogy gyermekeinket önálló lakáshoz juttassuk. A Fundamenta Gyerek Lakásszámlájával mindez elérhető, ha két fontos tényezőt számításba veszünk: a rendszerességet, és azt, hogy időben megkezdjük a takarékoskodást.

 

A gyermekes családok számára talán a legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudják biztosítani gyermekeik jövőjét. Gondos szülőként amellett, hogy a felnevelésükről, az egészséges környezetről és a taníttatásukról gondoskodunk, szeretnénk, ha gyermekeink biztos alapokon kezdhetnék meg önálló életüket. Ebbe az is beletartozik, hogy jó lenne legalább egy „induló” lakáshoz, vagy az azt megalapozó nagyobb összeghez hozzásegíteni őket, mire megkezdik az önálló életüket.

A mai lakásárak ismeretében ez nem könnyű szülői/nagyszülői feladat, mivel az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a magyarországi lakásárak. A KSH* legfrissebb adatai szerint egy használt lakás négyzetméter-ára átlagosan 241 ezer forint volt a legfrissebb összesített statisztikák szerint, 64 százalékkal több, mint öt évvel korábban. Az új lakások esetében a növekedés még erőteljesebb: a 433 ezer forintos átlagos négyzetméterár 67,8 százalékkal haladja meg a 2014-es, 294 ezres szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal alábbi adatai azt mutatják, hogy mekkora összegre volt szükség ahhoz, hogy egy „átlagos” használt ingatlanhoz hozzá tudjunk jutni:

A lakásárak változása az elmúlt öt évben

(átlag, millió Ft-ban)

Év Használt lakás Új lakás
2014 10,3 17,0
2015 11,6 18,3
2016 12,7 19,7
2017 14,0 22,6
2018 16,0 27,6
Forrás: KSH, (használt ingatlan, átlagár)

De a helyzet egyáltalán nem reménytelen. A Fundamenta éppen a gyermekek lakáshoz jutásának megoldására dolgozta ki Gyerek Lakásszámla konstrukcióját. Ha rendszeresen, kisebb összegeket megtakarítunk, elérhetjük, hogy gyermekünk saját otthonban kezdje majd önálló életét.

A Fundamenta Gyerek Lakásszámlával akár már a gyermek születését követően azonnal is megkezdhető a takarékoskodás, amely 193 hónapon (16 év 1 hónap) keresztül folytatható és minimum havi 20 ezer – maximum 100 ezer -forint megtakarításával a futamidő végére a felvehető hitelösszeggel együtt, akár 10 - 50 millió forintos, lakásra fordítható összeggel rendelkezhetünk.

Folyamatos, havi megtakarítással a betéti kamaton felül kiemelkedő, évi 30%-os Megtakarítási bónusz is elérhető (EBKM Megtakarítási bónusszal: 3,03%)1 és a szerződésre felvehető hitel kamata, annak mértéke, kondíciói már most, előre tudhatók.

 

További információk:

Facebook

Instagram

YouTube

*Forrás: Központi Statisztikai Hivatal,2.3.6. „Egy lakás ára és átlagos négyzetméterára épülettípus szerint (2007-), Frissítve: 2020. 01. 23. Cikkünkben az egyes ingatlantípusok, családi és társasházak, illetve lakótelepi ingatlanok átlagát vettük alapul.

A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelemfelkeltést célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Üzletszabályzat c. dokumentum, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által meghirdetett akciókról és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

1 A Fundamenta-Lakáskassza Zrt az EBKM értékét a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (továbiakban: EBKM r.) rendelkezéseinek megfelelően havi 20.000 forint folyamatos betételhelyezést feltételezve határozta meg. A megtakarítási idő változása az EBKM érték változását is jelentheti, amely érték csökkenhet.

Vissza a cikkekhez