A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. állásfoglalása a törvénymódosítás kapcsán

Az új helyzetben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. továbbra is a hazai pénzügyi piac érdemi résztvevőjeként fogja szolgálni a magyar családok lakhatási körülményeinek javítását.

A Fundamenta eddigi működése során mintegy 1 millió magyar lakáscél megvalósulását segítette biztonságosan, a válságévekben a pénzügyi piacon megjelent kockázatokat is gyakorlatilag semlegesítve. A továbbiakban is egyértelmű hozzájárulásunkkal segítjük mintegy 800 ezer szerződött ügyfelünk lakáscéljainak az eredeti tervek szerinti megvalósulását.

Érdemes egy pillantást vetnünk a tavalyi lezárt évre. 2017-ben a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az ügyfelei részére több mint 200 milliárd forintot fizetett ki betét és hitel formájában. Ez az összeg 30 milliárd forintnyi állami támogatást tartalmazott.

Minden kifizetett forint mögött számla, vagy más dokumentum bizonyítja a megvalósult lakáscélt, azaz 1 állami forintra 7 forint értékű lakáscélú beruházás történik. A piac fehérítéséből, továbbá a kihelyezett összeg felhasználásából befizetett adók és járulékok formájában az állami támogatást jelentősen meghaladó bevétele származott a magyar költségvetésnek. A többletet a következő évekre is garantálni lehet, hiszen évi több mint 250 milliárd forintos lakáscélú finanszírozási képességgel rendelkezünk, ami megközelíti a magyar éves GDP 0,7%-át.

Mint ahogy ezt a 2008-2013. közötti időszakban már bizonyítottuk, a Fundamenta még egy esetleges válság idején is biztosítja ügyfelei lakáscéljainak megvalósíthatóságát és ezzel sok ezer ember munkáját.

Az eddigi tapasztalatok szerint ügyfeleink legnagyobb részben használt lakás vásárlására, meglévő lakás bővítésére, illetve felújítására fordítják a kifizetéseket. Az új lakások építésénél is figyelembe kell venni, hogy az új lakást vásárlók a Fundamenta megtakarítást és hitelt, mind a bankhitel felvételénél elvárt saját erő biztosításához, mind a hitelek törlesztése, valamint előtörlesztése során egyaránt igénybe vették.

Köztudott, hogy a hazai lakások ma Magyarországon több százezres nagyságrendben szorulnak felújításra. Ezen túl a családok jelentős részénél reálisan a családi ház bővítése segítheti elő, hogy az adott család több gyermeket vállalhasson. Mindezekért az öngondoskodáson alapuló, a lakás-takarékpénztári jellegű és természetesen lehetőleg az állam által támogatott szolgáltatások hiánya már középtávon is komoly társadalmi gondot okozhat.

A Fundamenta továbbra is elkötelezett a lakhatási igények finanszírozásának támogatásában.

A Fundamenta az elmúlt két évtizedben végrehajtott jelentős befektetésekkel, a nemzetközi tapasztalatokat is a magyar piac javára hasznosító tudásával, kiemelkedően jól képzett munkatársaival és az ország minden pontjára eljutó hálózatával piacvezető pozíciót vívott ki magának hazánkban. A tulajdonosok hosszú távú elkötelezettségét bizonyítja, hogy az általuk a Fundamenta alapításától kezdve befektetett tőke jelenértékét mindmáig nem éri el a kifizetett osztalékok jelenértéke. Ennek az is fontos tényezője, hogy az eredmény első sorban mindenkor a vállalat pénzügyi stabilitásának erősítését, képességeinek és színvonalának fejlesztését, valamint a dinamikusan bővülő hitelezést szolgálta.

A Fundamenta az új törvény által megváltoztatott és minden bizonnyal a jövőben számos új kezdeményezést elindító piacon is képességeivel és erejével biztosan ott lesz a magyar családok lakhatását érdemben javítani képes vállalkozások legjelentősebbjei között.

Vissza a cikkekhez