12. alkalommal tüntették ki Superbrands-díjjal a Fundamentát

A Fundamenta idén is kiérdemelte a Superbrands és a Business Superbrands díjakat: a szakmai zsűri immár 12. alkalommal ismerte el a cég kiváló teljesítményét.

A Superbrands minősítéssel a független szakértői zsűri ismét megerősítette, hogy a Fundamenta az egyik legkiválóbb hazai márka. A Business Superbrands elismeréssel – melyet ugyancsak 12. alkalommal nyert el a cég - a szakértői zsűri a folyamatos megújulási képességet és a kiváló céges kapcsolatokat ismerte el.

„Büszkék vagyunk az elismerésekre, hiszen ezek a díjak is megerősítik, hogy jó úton járunk. A 2019-es év az innováció éve volt, amelynek eredményeként többek között új piaci szegmensekben is megjelentünk: beléptünk a megújuló energiaforrások, a napelem-rendszerek közvetítésébe és finanszírozásába, s 2019 nyarától magasan képzett Személyi Bankár csapatunk a lakossági állampapírok közvetítését is végzi. Szintén a tavalyi év újdonsága, hogy megjelentünk az ingatlanközvetítői piacon, így most már egy kézből tudjuk biztosítani ügyfeleink számára az ingatlanok eladását, megvásárlását és a fedezet megteremtését is” – jelentette ki Tátrai Bernadett a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.

Az immár 12. alkalommal kiérdemelt elismerés is jelzi, hogy a Fundamenta nemcsak egy kiemelkedő hazai márka, amely garantálja a stabil működést és a magas színvonalú szakmaiságot, hanem visszaigazolja az innovatív, új digitális megoldásokat és a folyamatos megújulás képességét is.

 

A Superbrands díjról

Az 1995-ben a brit Brand Council független szervezet által létrehozott díj kettős célt szolgál: felhívni a figyelmet a kiemelkedő márkákra és követendő példát állítani a vállalkozások számára. A program ma már közel 90 országban működik.

Magyarországon 2004-ben indult el a nemzetközi Superbrands program, és mára a fogyasztók számára is ismert védjegy. A díj odaítéléséről független Szakértői Bizottság dönt, a döntéshozók figyelembe veszik a brand piaci szereplését, a márka reputációját, etikai megítélését, ismertségét, transzparenciáját és innovatív megoldásait.

A Business Superbrands díjról

A Business Superbrands díjjal az üzleti szektor, a „B2B-márkák” legjobbjait ismerik el. A díjat 2007 óta iparági szövetségek, szakmai szervezetek ajánlásai alapján az üzleti élet legkiválóbbjainak ítéli oda a független Szakértői Bizottság. A 2019-ben díjazott cégeket 4000 vállalat közül, előszűrést követően választotta ki a szakmai zsűri.

 

 

 

További információ:

 

Szabó Linda

Fundamenta-Lakáskassza Zrt.

igazgató

Marketing és kommunikációs igazgatóság

Mobil: +36 20 468 8782

szabo.linda@fundamenta.hu

 

 

Dobosi Andrea

Fundamenta-Lakáskassza Zrt.

kommunikációs szakértő

Marketing és kommunikációs igazgatóság

1123 Budapest, Alkotás utca 55-61.

Mobil: +36 70 522 8103

dobosi.andrea@fundamenta.hu