Megvalósító Lakáshitel

Kinézte álmai otthonát, vagy egy rég tervezett lakáscélját szeretné megvalósítani, és ehhez hitelre lenne szüksége? Megvalósító Lakáshitelünkkel nem kell lemondania a lakástakarék konstrukcióhoz kapcsolódó állami támogatásról sem!

Ez a lakáshitel konstrukció a törvényi változások miatt csak a 2018.10.16-ig megkötött szerződések esetén vehető igénybe!

Igényelje 2019. április 16. és július 17. között lakáshitelünket, mert 72.000 forint egyösszegű jóváírást kaphat, legalább 4 millió forint összegű hitelügylet esetén!1

Miért éri meg a Megvalósító Lakáshitelt választani?

 

  • Már a szerződéskötéskor azonnal (és a szerződéskötést követő két évig) igényelhető.
  • Lakástakarék konstrukciójának köszönhetően legfeljebb évi 72.000 forint összegű állami támogatás vehető igénybe.
    EBKM az Otthontervező Lakásszámla esetén, havi 20.000 forint megtakarítás mellett 4,24-9,91% állami támogatással, -1,59 - -0,63% állami támogatás nélkül.2
  • Akár havi 40.000 forint megtakarítási összeggel is igénybe vehető. EBKM havi 40.000 forint megtakarítás mellett 2,12-5,04% állami támogatással, -1,28 - -0,50% állami támogatás nélkül.2
  • Évi fix 5,2%-os hitelkamat a megtakarítási időszak alatt, mely a törlesztési időszakban 3,5%-ra csökken (THM: 6,25%).3
  • 13.600.000 forint is elérhető egy szerződéssel.3

Kinek ajánljuk a Megvalósító Lakáshitelt?

 

  • Akinek azonnali segítségre van szüksége otthonálmai megvalósításához.
  • Aki szeretné felhasználni a megtakarításra járó állami támogatást lakáscéljaihoz.
  • Aki egy kiszámítható, átlátható és fix kamatozású lakáshitelt keres.

Milyen célokra használható fel?

 

Lakásvásárlásra

Ha nem szeretne albérletben lakni, vagy nagyobb lakásba költözne, akkor érdemes már ma megismernie a lehetőségeit és belekezdeni otthonálmai megalapozásába. A Megvalósító Lakáshitel felhasználható bármely új és használt lakás vagy ház vásárlására.

Felújításra, korszerűsítésre

Ideje felújítani a konyhát vagy a fürdőszobát? Ki kell alakítani a gyerekszobát? Esetleg korszerűsíteni kell az egész lakást?  A Megvalósító Lakáshitellel ezek mindegyikét, és további lakással kapcsolatos beruházásait is megvalósíthatja.

Építésre, bővítésre

Akár egy külön élettérre lenne szükség az aktuális otthonában, akár egy teljesen új ház építéséről van szó, a Megvalósító Lakáshitel mindegyik esetben kiváló alapot jelent.

Milyen futamidők közül választhatok?

 

Ön igényei szerint dönthet az öt futamidő közül annak megfelelően, hogy mennyi idő alatt szeretné törleszteni lakáshitelét. Elérhető futamidők:

  • 4 év 2 hónap megtakarítási időszak + max. 4 év 10 hónap törlesztési időszak
  • 5 év 2 hónap megtakarítási időszak + max. 5 év 3 hónap törlesztési időszak
  • 6 év 7 hónap megtakarítási időszak + max. 6 év 3 hónap törlesztési időszak
  • 8 év 1 hónap megtakarítási időszak + max. 7 év 10 hónap törlesztési időszak
  • 10 év megtakarítási időszak + max. 9 év 5 hónap törlesztési időszak

A Megvalósító Lakáshitel része egy lakásszámla, amellyel kihasználhatja a megtakarítására járó állami támogatást. Egy szerződéssel maximum 13.600.000 forint3 hitelt tud igényelni, több szerződéssel lehetősége van növelni a hitelösszeget.

A lakáshitel konstrukció két szakaszból áll. Az első szakasz törlesztő részlete tartalmazza a megtakarítást, a számlavezetési díjat és a hitelkamatot is: ezt nevezzük megtakarítási időszaknak. A futamidő végén a teljes megtakarítás és állami támogatás betörlesztésre kerül a lakáskölcsönbe. A megtakarítási időszak lejárta után már csak a hitel tőkéjét törleszti: ezt nevezzük törlesztési időszaknak.

Új lakásszámla megkötésének feltétele a szerződéses összeg 1%-ának megfelelő számlanyitási díj befizetése.

Hogyan igényelhet Fundamenta Megvalósító Lakáshitelt?

 

Amennyiben lakástakarék szerződéskötést 2018.10.16-ig kötötte, úgy több lehetőség is rendelkezés áll az igénylésre:

  • amennyiben személyes ügyintézést szeretne, kérje Személyi Bankárunkat,
  • vagy kérjen visszahívást a személyre szabott kalkulációért és szerződéskötésért!

Telefonos tájékoztatás

Kérdése van? Kérjen ingyenes visszahívást elkötelezettség nélkül!
Megkeresési feltételek
Visszahívást kérek
Lakcím, melyre a pénzügyi tanácsadást kéri
Tanácsadás ideje:*

Tájékoztatjuk arról, hogy az Ön személyes adatainak kezelésére vonatkozó részletes információkat ide kattintva ismerheti meg

* a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező
Kérését rögzítettük!
Kérését rögzítettük!

Hasznos: az állami támogatás igényelhető kiskorú kedvezményezett számára is, amennyiben a szerződésen nagykorú szerződő van megjelölve.

 

A jelen tájékoztatás nem tekinthető a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. részéről hivatalos ajánlattételnek, az itt leírtak kizárólag a figyelemfelkeltést célozzák. A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) c. dokumentum tartalmazza. A Fundamenta Személyi Bankár a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. megbízásából jár el.

1Az akció érvényes az akciós időszak alatt valamennyi újonnan igényelt, legalább 4.000.000 Ft folyósított hitelösszeget elérő, természetes személy és jogi személy szerződők Azonnali Áthidaló Kölcsön, Áthidaló Kölcsön vagy Lakáskölcsön ügyletére a hitelcél szerinti felhasználástól függetlenül, amennyiben a hitelkérelmi csomag Ügyfél általi aláírása jelen akció érvényességi idején belül történik, ideértve a határnapokat is.

2Az állami támogatás mértéke, szerződésenként és személyenként, havi rendszeres megtakarítást feltételezve legfeljebb évi 72.000 forint. A Fundamenta-Lakáskassza Zrt az EBKM értékét a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően havi 20.000 forint folyamatos betételhelyezést feltételezve határozta meg. Azoknál a módozatoknál, ahol lehetőség van havi 40.000 forint betét elhelyezésére is, az EBKM értékét 40.000 forint folyamatos betételhelyezést feltételezve is közzétesszük. A megtakarítási idő változása az EBKM érték változását is jelentheti, amely érték csökkenhet.

3A lakás-takarékpénztár által nyújtott lakáskölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 6,25% a jelzálog fedezete mellett nyújtott azonnali áthidaló kölcsönre, amelynél a hitel teljes összege 1.000.000 forint, a hitelkamat mértéke évi fix 5,2% az áthidaló szakaszban, évi fix 3,5% a lakáskölcsön szakaszban, futamideje 52+59=111 hó. A hitel teljes díjában foglalt díjak: számlanyitási díj: 10.000 forint, folyósítási díj: 10.000 forint, számlavezetési díj: 150 forint/hó, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó költségek: 47.100 forint. Az áthidaló szakaszban a törlesztőrészletek száma 52, a havi törlesztőrészlet nagysága 11.317 forint, a törlesztőrészletek összege 573.286 forint. A lakáskölcsön szakaszban a törlesztőrészletek száma 58, a havi törlesztőrészlet nagysága 11.200 forint, a törlesztőrészletek összege 643.265 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg 1.378.847 forint (ebből az állami támogatás és a betéti kamat összege 96.961 forint).

A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.

A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.