Bővül a család

Hurrá, bővül a család! – de hogy fogunk elférni?

Bővül a család, megszületik az első, aztán a második, esetleg a harmadik gyerek is. Majd hirtelen szembesülünk azzal, hogy az eddigi kényelmes otthon néhány év múlva szűkössé válik. Nem lehet elég korán elkezdeni! 

Egy lakás-előtakarékossági szerződés jelentős segítség lehet majd akár a közeli, akár a távoli jövőben.

Megtakarítanék, nem szeretnék hitelt

 

A lakásszámla olyan rugalmas, a változásokhoz, a család igényeihez alakítható megoldást nyújt, ami egyszerre tervezhető és kiszámítható, ugyanakkor az aktuális körülményekhez igazítható.

 

 

Megtakarítanék, de szükségem lesz hitelre

 

Egy család életében nagy boldogság, ha érkezik az első vagy akár a második, harmadik gyermek! Igen ám, de ilyenkor bizony jó lenne még egy szoba, vagy később még nagyobb szoba, hogy kényelmesen elférjenek a kicsik, a nagyobb pedig időnként elvonulhasson, legyen önálló élettere. Ha a költözés hamarosan szükségessé válik, van rá megoldás.

Az előzetes megtakarítási idő hosszától függően, az alábbi két konstrukciót ajánlunk.

 

Hosszabb megtakarítási idő esetén:

 

Rövidebb megtakarítási idő esetén:

Most azonnal szükségem van pénzre

 

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell költözni, mert a már meglévő házunkat, lakásunkat tudjuk bővíteni, akkor nem is kell várnunk, máris bele lehet vágni a kényelmes álomotthon kialakításába az azonnali áthidaló kölcsön segítségével.

 

Mi a véleménye a honlapról?

 

Kérjük, ossza meg véleményét a fundamenta.hu-val kapcsolatban az alábbi gombra kattintva. Előre is köszönjük segítségét!

A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Üzletszabályzat c. dokumentum, valamint a Fundamenta-Lakászkassza Zrt. által meghirdetett akciókról és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

A lakás-takarékpénztár által nyújtott lakáskölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 6,46%, amely az N10 módozatra (6 év 8 hónap megtakarítási idő) vonatkozik, ahol a lakáskölcsön teljes összege 2.025.398 forint, a hitelügy futamideje 78 hónap.

A lakás-takarékpénztár által nyújtott áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 5,61% a jelzálog fedezete mellett nyújtott áthidaló kölcsönre, amelynél a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitelkamat mértéke évi fix 4,90% az áthidaló szakaszban, évi fix 3,2% a lakáskölcsön szakaszban, futamideje 76+79=155 hó. A hitel teljes díjában foglalt díjak: számlanyitási díj: 50.000 forint, folyósítási díj: 50.000 forint, számlavezetési díj: 160 forint/hó, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó költségek: 47.100 forint. Az áthidaló szakaszban a törlesztőrészletek száma 76, a havi törlesztőrészlet nagysága 40.577 forint, a törlesztőrészletek összege 3.042.491 forint. A lakáskölcsön szakaszban a törlesztőrészletek száma 78, a havi törlesztőrészlet nagysága 41.650 forint, a törlesztőrészletek összege 3.207.167 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg 6.920.918 forint.

A lakás-takarékpénztár által nyújtott azonnali áthidaló kölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 6,37% a jelzálog fedezete mellett nyújtott azonnali áthidaló kölcsönre, amelynél a hitel teljes összege 5.000.000 forint, a hitelkamat mértéke évi fix 5,25% az azonnali áthidaló szakaszban, évi fix 3,2% a lakáskölcsön szakaszban, futamideje 102+79=181 hó. A hitel teljes díjában foglalt díjak: számlanyitási díj: 50.000 forint, folyósítási díj: 50.000 forint, számlavezetési díj: 160 forint/hó, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó költségek: 47.100 forint. Az azonnali áthidaló szakaszban a törlesztőrészletek száma 102, a havi törlesztőrészlet nagysága 42.035 forint, a törlesztőrészletek összege 4.185.375 forint. A lakáskölcsön szakaszban a törlesztőrészletek száma 78, a havi törlesztőrészlet nagysága 41.650 forint, a törlesztőrészletek összege 3.208.494 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg 7.561.129 forint.

A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.